REFERENCIÁK

Az utóbbi években egyre növekvő igény mutatkozik munkásszállók iránt az ország minden területén. A megnövekedett igényre válaszolva a Bauszer Kft 2023. évben jelentős saját beruházásba kezdett. Ennek eredményeképp lesz elérhető szállás nem csak a megyeszékhelyen, hanem a környező településeken is. Így épül munkásszálló Szeged környékén, pontosabban Mórahalom és Röszke településeken [...]


Bordány sikeresen pályázott új bölcsőde építésre. A képviselő-testület szeptemberi rendkívüli ülésén döntött a nyílt közbeszerzési eljárás győzteséről. Összesen tizenhárom pályázat érkezett, közülük a legkedvezőbb ajánlatot adó mórahalmi Bauszer Kft. kapott bizalmat, ők építhetik fel a közel 250 négyzetméteres új épületet, amiben két bölcsődei csoportszobát és a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségeket és melegítő konyhát kell majd kialakítani [...]  

2022. November 7-én, hétfőn megkezdődött a Dunaújváros, Kandó Kálmán tér közlekedésbiztonsági fejlesztése Dunaújvárosban című projekt keretében megvalósuló felújítás kivitelezési munkálatai. A beruházás keretében megtörténik a Dózsa György út Budai Nagy Antal úti és Verebély úti csomópontjának átépítése, amelynek során két körforgalmi csomópont, gyalog- és kerékpárutak épülnek [...]  

Vállalkozásunk az elmúlt közel 33 évben megszámlálhatatlan vasbeton munkát vállalt, és készített el határidőre. Szakképzett, sok éves tapasztalattal rendelkező munkatársaink és partnereink saját eszközökkel és anyagokkal készítik el a zsaluzási és komplett szerkezetépítési munkákat.  Tapasztalt munkatársaink sikeresen dolgoznak, akár rövid daruzási idő mellett, kis építéshelyen, bonyolult geometriájú szerkezetek készítése sem akadály [...]  

A Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség megbízásából 2022 évben épült meg és került átadásra a Szentes, Tóth József utca 7. házszám alatti óvoda. Az ingatlan a Kiss Bálint utca felőli, volt református imaház épület átalakításával, bővítésével földszint és beépített tetőtér szintszámú, részben alápincézett, három csoportszobás óvoda, kettő csoportszobás mini bölcsőde és kettő lakóegységes apartman építésére adott lehetőséget [...]  

Tavaly októberben tették le a 150 férőhelyes kollégium alapkövét Mórahalmon, a Kölcsey utcában, a korábban sportpályaként üzemelő területen.

Mórahalom hosszú évek munkájával hozta létre 2018-ban azt a szakképző intézményt, mely azóta a térség egyik legkedveltebb középszintű oktatást biztosító iskolájává vált. Az intézmény vonzereje a határon túlra is elér, a folyamatos tanulói létszám-növekedés miatt új kollégiumi férőhelyekre van szükség. A beruházás az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósul meg [...]  

A Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programjának köszönhetően összesen hatvanhat óvoda épül és újul meg országszerte. Az erdőkertesi új intézmény ezen óvodák egyike, mely 760 millió forintba került, és a válság ellenére is időben befejeződött az építkezés [...]  

Algyő Nagyközség Önkormányzata részére 60 férőhelyes bölcsőde kerül kivitelezésre.

Az „Új bölcsőde építése Algyőn” elnevezésű projekttel Algyő Nagyközség Önkormányzata a jelenleg is működő, de szabad kapacitással már nem rendelkező Bóbita Bölcsőde kiváltására teremt lehetőséget egy új bölcsőde építésével, mely már 60 férőhellyel rendelkezik. A fejlesztés révén biztosítottá válik a gyermekek napközbeni elhelyezése az életkoruknak megfelelő környezetben, ezáltal a szülők munkaerőpiacra való visszatérését is elősegítve [...]  

A Dunaújvárosi Tankerületi Központ a Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola infrastrukturális fejlesztésére az EFOP-4.1.2-17-2017-00096 pályázat keretében nyert támogatást. A támogatás keretében a Hősök téri iskola bővítését határozták el. A jelenlegi évfolyamonkénti kettő osztályban közel 320 fő diák tanul, ezen feladatok ellátásához szükséges a tanulói létszámnak megfelelő számú, korszerűen felszerelt, a korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását lehetővé tevő 16 tantermet kialakítása, szaktantermet és fejlesztő foglalkoztatások elhelyezésének megoldása [...]